LÉP - egy fontos belső szerv
A lépnek létfontosságú szerepe van az immunrendszer működésében és a vérsejtek életciklusában. A lép a bal bordaív alatt helyezkedik el, és normális esetben nem tapintható, legfeljebb fiatal felnőttek és sovány testalkatúak esetében. A normál nagyságú lép tömege kb.150 gramm, hossza 11 centiméter.
A lép négy fontos feladatot lát el a szervezetben. A lép szervezetünk legnagyobb nyirokszerveként egyik legfontosabb szerepe, hogy a szervezetbe bekerülő kórokozókat kiszűrje a vérből, majd a vér fehérvérsejtjeinek segítségével megtörténjen azok hatástalanítása. A lépben nagy mennyiségű immunoglobulin G (IgG) típusú ellenanyag termelődik. Szintén a lép termeli a properdin nevű anyagot, mely az immunválasz kialakulásában nélkülözhetetlen, illetve a tuftsint, egy kismolekulájú fehérjét, amely immunrendszeri stimuláns funkciót tölt be. A lép távolítja el a keringésből a normálistól eltérő vörösvértesteket, melyek lehetnek elöregedett (a vvtk átlagos élettartama 120 nap), vagy kóros szerkezetű, illetve funkciójú vörösvérsejtek. Vérképzőszervi betegségek során, amikor a csontvelő károsodott és nem képes elegendő mennyiségű vérsejt termelésére, a lép részben képes ezt a funkciót átvenni, és vérképző szervként viselkedni.
Meg kell különböztetni a lépnagyobbodást (splenomegalia) a léptúlműködéstől (hypersplenia). A lépmegnagyobbodás egy tünet (a lép kóros megnagyobbodása), amely számos betegségben előfordulhat. A hyperspleniát egy önálló betegségnek vagy betegségcsoportnak tekinthetjük, amelynek egyik tünete éppen a lépmegnagyobbodás. A hypersplenia lényege,hogya megnagyobbodott lépben felgyorsul a vérsejtek tárolása és lebontása, emiatt a perifériás vérben megfogyatkozik a vörösvértestek, fehérvérsejtek és vérlemezkék száma.Előfordulhat, hogy a három összetevő közül csak egy vagy két csoport érintett. Ez azért veszélyes, mert így ezen sejtek nem képesek funkciójukat betölteni, és a hiányuk következtében számos kórkép alakulhat ki (anaemiák, fertőzésekre való fokozott hajlam, vérzékenység). A lépmegnagyobbodás az esetek döntő többségében valamely más betegség következménye. Akkor válik orvosi fizikális vagy képalkotó vizsgálatok során jól észlelhetővé, ha eléri a 450-500 gramm tömeget.
A lépmegnagyobbodás nem kórok, hanem az egészségi állapotban bekövetkezett változás tünete, amely esetenként további panaszok forrása lehet. A lépmegnagyobbodás kiváltó okai A lépmegnagyobbodás az alábbi fő okokra vezethető vissza: Az immunrendszernek fokozott a működése fertőzéses megbetegedések idején. A lép a nagy mennyiségű vagy erős immunválaszt kiváltó kórokozó miatt nagy terhelésnek van kitéve (bakteriális szepszis, mononukleózis, fertőzéses eredetű szívbelhártya-gyulladás, tuberkulózis stb.). Ritka esetekben a lépben fennakadt gennykeltő baktériumok tályog kialakulását okozhatják, mely szintén a lép méretének megnövekedéséhez vezet. Különleges kórokozók nagyon gyakran okoznak splenomegaliát (schistosomiasis, histoplasmosis, leischmaniasis, malária). Az autoimmun betegségek hátterében álló fokozott immunválasz szintén a lép megnagyobbodásához vezethet. Fokozott vörösvértest destrukció a vörösvértestek már említett eltérései miatt alakulhat ki. Ennek hátterében állhat vérszegénység, szferocitózis, thalasszémiák, limfómák, immuneredetű trombocitémiás purpura, mieloproliferatív betegségek. Lépmegnagyobbodás alakulhat ki, ha a szervezet keringési rendszere károsodott, elsősorban a szív pumpafunkciójának romlása miatt, például pangásos szívelégtelenségben. Mivel a lép és a máj vérkeringés anatómiailag szoros kapcsolatban áll, ezért a máj betegségei is okozhatnak splenomegaliát, például a máj vérellátási rendszerében jelentkező magas vérnyomás, májzsugor, Budd-Chiari-szindróma, vírusos és egyéb eredetű májgyulladás esetén. A vér lépből való eltávozása a lép elvezető vénájának elzáródása, trombózisa esetén akadályozott, így alakítva ki a szerv megnagyobbodását. A lép állományának infiltratív (beszűrődéses) betegségei esetében maga a lép szerkezete a változik meg, például sarcoidosis, tárolási betegségek, amiloidózis következtében. A falósejtek az érintett helyeken felszaporodnak, hogy az idegen anyagot eltávolítsák. A kóros szerkezetű anyagok és a falósejtek együttes jelenléte a szerv méretének növekedéséhez vezet. Nem csak a vérképzőrendszer, hanem bármely más szerv rosszindulatú betegségei okozhatnak splenomegaliát, akár áttétek kialakulása következtében.
A májzsugor következtében a máj megnagyobbodása nyomás alá helyezi a lépet, melynél kialakul a nem megfelelő működés.
Májmegnagyobbodás - lép megnagyobbodás - vashiány - alacsony hemoglobin szint - alacsony fehérvérsejtszám - nem megfelelő immunrendszer.
Először a lépemet akarták kivenni, aminek következményeként a fenti folyamat megfordítható, de ez elvetésre került. Tartós vaspótlás nem vezetett eredményre, nem bírt beépülni, megmaradni a szervezetben a pótolt vas.
Naponta jártam vas injekcióra, ami éppen csak az értékek szinten tartására volt elegendő. A vénás kezelés mellé, még tablettában is szedtem. (A tablettás vaspótlás egyik hátránya, hogy lassabban épül be a szervezetbe, székrekedést és fekete székletet okoz.) Ha nincs meg a megfelelő vasszint akkor jön a nem alvás, az éjszakai lábfájdalom. Sokat kipróbált vaskészítmények közül nekem a Vitakraft folyékony terméke vált be.
Megszámlálhatatlan mennyiségű szúrást kaptam. Vas, vas, vas, vérvétel, vas, vas, vérvétel, hónapokon keresztül. Mindegyik orvos, akivel találkoztam, első kérdése és kijelentése: Gábor csoda hogy él, maga egy időzített bomba ilyen értékekkel.